I
IBOLYA
(otthon)
* Az erdőt ékesítő illatos ibolyát otthon is nevelhetjük. Virágzás után ássuk ki, szedjük szét gyökeres sarjakra, majd a kertben ültessük el félárnyékos helyre, fák, cserjék alá. Ha öntözzük, elviseli a napos helyet is. Nemesített fajtái kiválóan használhatók szegélynövénynek!
* Cserepesen is nevelhető. Néhány erőteljes tövet (kétéves) földlabdával együtt emeljünk ki a földből, és helyezzük megfelelő méretű (10 cm) cserépbe. A hiányzó talajt pótoljuk nyirkos kerti földdel.
tovább >>>
IDEGEN TEST
(eltávolítása)
* A torkon akadt falatot legegyszerűbben erélyes hátba vágással távolíthatjuk el. Fektessük a beteget hassal az asztal lapjára, a feje lógjon előre. Mérjünk a hátára erélyes ütéseket, hogy az idegen testet kiköhögje.
* Ha a falat megakadt s fulladást okoz, a beteg szájába nyúljunk be ujjunkkal, s igyekezzünk kivenni a gégefedő előtt megakadt falatot.
tovább >>>
IGAZGYÖNGY
(ápolása)
* Az igazgyöngyöt gyakrabban kell hordanunk, hogy megőrizze fényét, szép színét. Viselés után azonban a gyöngyszemeket át kell törölnünk puha ruhával, mert a verejték árt a gyöngynek, s a tárolás alatt elveszítheti ragyogását.
* Ha a gyöngysort ritkábban hordjuk, időnként dörzsöljük át a gyöngyszemeket egyenként szarvasbőrrel. Így eltávolíthatjuk a közéjük lerakódott szennyeződéseket. A tisztítást óvatosan végezzük, nehogy elszakadjon a gyöngysort tartó fonal.
tovább >>>
IMPREGNÁLÁS
(fortélyai)
* Ha sátrunk, viharkabátunk vagy hátizsákunk gyűrődés, kopás stb. következtében átereszti a vizet, 40-50 C fokos viaszfürdőben megfürdetve újból vízhatlanná tehetjük. Meleg viaszos vízben addig forgassuk az anyagot, amíg a folyadék hőmérséklete a viasz dermedési pontja alá süllyed. Utána csavarjuk ki és szárítsuk meg, majd vasaljuk ki. A rostok közé behatolt viasz tökéletesen zár.
* Egyszerűen és gyorsan impregnálhatunk, ha langyos vízben feloldunk kenőszappant (1 l. víz, 50 gr kenőszappan), rövid időre beleáztatjuk az anyagot, majd timsóoldatban (1 l. víz, 60 gr timsó) 2-3 órát fürdetjük.
tovább >>>
INDIGÓFOLT
(eltávolítása)
* A foltos fehérneműt forró vízzel mossuk és bőségesen öblítsük. Ha a folt csak elhalványul, de nem tűnik el teljesen, akkor sósavval megsavanyított vízben (1 liter víz, 1 evőkanál háztartási sósav) áztassuk 30-60 percig. Utána szódás vízzel öblítsük. A szóda közömbösíti a sósavat.
* A kisebb foltoktól úgy szabadulhatunk meg, hogy a fehérneműt forró vízben kimossuk és hideg vízben áztatjuk, majd rövid időre tömény szódaoldatba helyezzük, utána tiszta vízzel bőségesen öblítjük.
tovább >>>
INFLUENZA
(teendők)
* Ha megfertőződtünk, rossz a közérzetünk, lázasak vagyunk, feküdjünk ágyba, teljes nyugalmat biztosítsunk magunknak. Fizikai munkát ne végezzünk, mert már az amúgyis legyengült szervezetünk tovább gyengül, és nagyobb lesz a szövődmény veszélye.
* A láz csillapítására vegyünk be aszpirint, szükség esetén tegyünk a mellkasunkra állott vizes borogatást. Igyunk sok folyadékot, főként forró gyógyteát, természetes gyümölcslevet, hogy szervezetünket méregtelenítsük, és megelőzzük a láz okozta kiszáradást.
tovább >>>
ING
(vasalása)
* Csak azokat az ingeket vasaljuk, melyeket feltétlenül muszáj. A műszálas ingeket nem, vagy alig kell vasalni. Elegendő, ha öblítés után vállfára akasztjuk, és hagyjuk a kád felett kicsurogni a vizet. A kisebb gyűrődéseket langyos vasalóval tüntethetjük el.
* Mielőtt az inget kivasalnánk, nézzük meg, milyen anyagból készült, vagy kövessük a címkén lévő kezelési utasítást, és annak megfelelően állítsuk be a vasaló hőfokszabályozóját, ill. aszerint ...
tovább >>>
INHALÁLÁS
(egyszerűen)
* Az otthoni inhalálás legegyszerűbb módja, ha a gőzölgő tál vagy fazék fölé hajolva belélegezzük a párolgó gőzt, s közben fürdőlepedőt húzunk a fejünkre, nehogy a gőz elillanjon. A vizet különféle gyógyteákkal vagy más anyagokkal (pl. konyhasóval) dúsíthatjuk. Előfordulhat, hogy az inhaláláshoz az orvos ír elő gyógyszert.
* Az edényt sohase töltsük tele, mert veszélyes lehet. Fejünket pedig legalább 2o-25 cm-re tartsuk a tál fölött. Egy-egy alkalommal az inhalálás ne legyen hosszabb három percnél.
tovább >>>
INTARZIA
(ápolása)
* Az intarziás bútorokat, képeket finom, tiszta, puha törlővel takarítsuk. Legyünk óvatosak, nehogy beakadjon a törlőnk az intarziába. Tollseprűt semmiképp ne használjunk, mert a letört toll szára könnyen megsértheti az intarzia felületét.
* Nedves ronggyal soha ne töröljünk. A nedvesség tönkreteheti az intarziát. Portörlés után legfeljebb viaszos pasztával frissítsük fel, ill. fényezzük.
tovább >>>
INTIM HIGIENIA
(tudnivalók)
* A tisztálkodáshoz szorosan hozzátartozik az intim testrészünk ápolása is. Egészségünk nagyban függ a nemi szervek tisztántartásától.
* A WC használata, ill. szexuális tevékenység után mindig, menstruáció esetén többször is mossuk meg a nemi szervünket. A tisztálkodást azonban ne vigyük túlzásba, mert legalább annyira káros, mint a higiénia elhanyagolása!
tovább >>>
ÍRISZ
(ültetése)
* A növényt a kert szélvédett, napos vagy gyengén árnyékos részén ültessük. Telepíthetjük szegélynek, ill. csoportokban. Egy helyben 4-5 éven át is virágozhat. Az elbokrosodott idősebb töveket azonban ajánlatos kiszedni.
* A közönséges fajok bármilyen kerti talajon megélnek, trágyát egyáltalán nem igényelnek. A kényesebbeket viszont laza, tápdús földbe ültessük. Előtte a talajt mélyen ássuk fel, jól trágyázzuk meg. Legjobb a nyár végén el-, ill. átültetni.
tovább >>>
ÍRÓGÉP
(karbantartása
* Rendszeres használat esetén írógépünket tanácsos naponta leporolni, a gép belsejét hetenként kitisztítani és havonta megolajozni. Ha a gépet ritkábban használjuk, a portalanítást és a karbantartást gépelés előtt is elvégezhetjük. Tisztítás előtt mindig helyezzünk írógépünk alá több réteg újságpapírt.
* A port lapos, hosszú szőrű, puha ecsettel távolítsuk el. Segítségével még a résekből is könnyen kisöpörhetjük a lerakódott szennyeződéseket. A betűket kemény szálú kefével tisztítsuk.
tovább >>>