Az internet
legnagyobb
háztartási
lexikona
tippek röviden
(egy mondatban)
3 ezer tipp
A B C CS D
E F G GY H
I J K L M
N NY O Ö P
R S SZ T U
Ü V W Z ZS
- Először mindig határozzuk meg az adagok számát, és ennek alapján készítsük el a hozzávalókat. Mindenekelőtt süssünk három vékony piskótalapot (vagy vásároljunk): egy diósat, egy kakaósat, és egy simát. Majd készítsük el a krémet, szirupot és a csokoládéöntetet.
- Miután minden hozzávalót előkészítettünk, az egyik piskótalapot helyezzük egy nagyobb tálba, jól locsoljuk meg rumos sziruppal, majd kenjük meg krémmel a felső felét. A krémet szórjuk meg dióval és mazsolával, ezután tegyük rá a következő piskótalapot. Picit nyomjuk meg, hogy hozzátapadjon. Ezt a lapot is locsoljuk meg rumos cukorsziruppal, kenjük rá a krémet és szórjuk rá a maradék diót, ill. a mazsolát. Végül a harmadik piskótalappal fedjük le. A tetejét locsoljuk meg a maradék sziruppal és hintsük be kakaóporral. Fél napra tegyük a hűtőszekrénybe.
- Másfél-két órai hűtés után a piskótatortából egy evőkanállal szaggassunk galuskákat egy-egy kistányérra. Locsoljuk meg hideg csokoládéöntettel, végül díszítsük tejszínhabbal, friss gyümölccsel.
- Ne süssünk nagy és vastag piskótalapokat (legjobb a 20x20 cm-es és 1-1,5 cm-es vastagságú). Csak közepesen előmelegített sütőbe tegyük. Sütés közben a sütő ajtaját ne zárjuk be teljesen, hagyjunk egy kicsi rést, hogy a sütés közben keletkezett gőz eltávozhasson.
- A cukorszirup készítésénél a forrás közben keletkezett habot mindig szedjük le. A rumot pedig csak akkor öntsük hozzá, ha kihűlt. A diót mazsolát válogassuk ki. A diót daráljuk durvára, vagy késsel daraboljuk fel.
- A felvert habból először kis adagokban keverjük a felforrt tojássárgás-lisztes keverékhez, majd keverés közben a többi habot is hozzákeverhetjük.